2003-as cikkek 2003 november 19. - Nyílt tér Segélykiálltás Ma már letiltották a számláját és minden pénzét a végrehajtók. Hamarosan akár a házát és mindenét elárverezik dr. Zsonda Lászlónak és mindezt azért, mert biztos benne, hogy egészségügyi informatikai fejlesztésével emberek ezreit, akár tízezreit menthet meg a haláltól. Ja és elhitte, hogy a hivatalos egészségpolitika majd támogatja és valóban megkapja a megígért 80 millió Ft-ot. Zsonda fõorvos ?hozomra" dolgozott és lehet, hogy most meg mindenét elviszik. 80 millió Ft talán egy emberéletért sem sok, de a fõorvos szerint itt, évente tízezrek életérõl van szó és akkor mennyi is egy ember élete? Nagy Miklós riportja. Ny.T. Múlt év decemberében beszélgettünk és a beszélgetésünk címe ?Haláltusa" volt. Ez a haláltusa napjainkban még folytatódik és most egy utolsó segélykiáltást próbál meg küldeni, de hová, kinek? A társadalom felé, a politika felé, a hatalomban lévõk felé? Zs.L. Úgy gondolom, hogy az egész világ magyarsága felé. Elmondhatom, hogy az elmúlt egy évben újabb sikereket értünk el munkatársaimmal. Néhány hete kaptuk a hírt, hogy a spanyolországi Szabadalmi Világkiállításon ismét elnyertük a legnagyobb díjat, a Szabadalmi Világkiállítás Nagydíját. Ez már a negyedik díj, amit ez a rendszer kapott. Ny.T. Ezzel semmi baj. Ha még egyáltalán be tud menni az irodájába, akkor szépen kiteheti a falra, a többi mellé, de ezzel együtt is most rosszabb a helyzete, mint egy évvel ezelõtt volt. Zs.L. Magyarországon az elmúlt tíz évben évente 25 000 ember halt meg idõ elõtt, elkerülhetõ halálokok miatt. Mindenszentek után azt mondom, hogy több százezer család azért ment ki a temetõbe, mert az egészségügy nem nyújtotta azt a szintet, amit például tõlünk 500 km-re, Ausztriában nyújtanak. Egy millió ember azért gyászolt az utóbbi években, mert pechükre Magyarországon élnek és ha ezt tovább folytatjuk, akkor azt is el kell mondani, hogy sok tíz-százezer ember azért lett véglegesen rokkant, idõ elõtt, mert nem mûködik az a konzultációs rendszer, amit mi kiépítettünk, közkinccsé tettünk, ingyenesen elérhetõvé tesszük és csak a fenntartási díjakat kértük. Ma tehát néhány hónap alatt minden önkormányzati intézményben, kórházban, alapellátási rendelõben, sõt bizonyos betegségeknél, maguknál a beteg állampolgároknál is elérhetõ lenne az az életmentõ rendszer, amivel életkilátásaikatjavítani lehetne. Amivel a területi sürgõsségi betegellátásban esélyegyenlõséget lehet teremteni, amivel a kórházi betegellátás szintjét egyformán magas, klinikai szintre lehet emelni. Amivel csökkenteni lehetne a hiányszakmák okozta ellátási színvonalkülönbséget és esélyegyenlõséget lehetne teremteni a legkisebb településen élõk számára is. A sürgõsségi ellátáson túlmenõen a mindennapi egészségügyi szolgáltatást is egységes szinten lehetne stabilizálni. Ny.T. De ez a rendszer, jelenleg nem kell senkinek. Zs.L. A rendszer óriási érdeklõdéssel számol. A szakma legkiválóbbjai, a vezetõ intézetek, az egyetemi intézetek sorra beléptek a rendszerbe és önzetlenül, térítés nélkül adnak tudást, elérhetõséget. A gond az, hogy évente 45-50 000 agyi érbetegség történik, több mint 100 000 szívroham történik és ezeknek a betegeknek csak néhány órájuk van arra, hogy az életveszélyes állapotból majdnem gyógyultan kikerüljenek. Ha ezt a néhány órát nem használjuk ki, maradandó károsodás jön létre, végleges bénulás, rokkantosítás és az esetek jelentõs részében halál lesz a vége. Ezt a néhány órát semmilyen módszerrel nem tudjuk kezelhetõvé tenni -hogy elkészüljön a CT, a laboratórium, az ideggyógyászati konzílium, az idegsebészeti konzílium, a kardiológia, a belgyógyászati vizsgálat, az aneszteziológia - csak informatikával. Ny.T. Ez az ön rendszere, amit nem akar befogadni a hivatalos egészségügyi politika és nem finanszírozzák. Jelenleg ott tart, hogy zárolták a számláit és nem túlzás, ha azt mondom, hogy lassan nem, hogy a rendszert nem tudják mûködtetni, de már ennivalóra sem jut. Zs.L. Azt a helyzet, hogy a szakma, az egészségpolitika, minden kormányzati politika befogadta, támogatásáról biztosított... Ny.T. Tegye hozzá, hogy elvileg. Zs.L. Valóban, a legmagasabb szintû politika elvileg mindig támogatta a törekvéseinket. Egészen más persze a gyakorlat.Megkaptuk a fejlesztésre a pályázati pénzünket, amibõl - talán csak adminisztrációs zavarok miatt - nem teljes egészében került hozzánk. Ezt mi évek óta kérjük, közben meg kölcsönökbõl próbálunk mûködni. A kérdés az, hogy évente meg kell-e idõ elõtt halni 25 000 embernek Magyarországon? Vajon több tízezer embernek tényleg rokkanttá kell válnia azért, mert nem tudunk a kor színvonala szerint kommunikálni. Csak az érthetõség kedvéért. Hogy jut el másfél órán belül egy beteg Záhonyból, vagy akár Ózdról Debrecenbe a klinikára, olyan életveszélyes állapotban, amikor azonnal kellene konzultálni akár egy érmûtét, vagyszívmûtét szükségességérõl. A problémát nem tudjuk bemutatni a fogadó osztálynak és értékes idõt veszítünk, pedig a technikailehetõség valójában adott lenne. Ezt a lehetõséget nem mûködtetni, nem kihasználni bûn. Ki vállalja a felelõsséget az idõ elõtti halottakért? Ki vállalja az ellátás idõbeni csúszásából származó következményekért a felelõsséget? Ki vállalja olyan esetben a felelõsséget, amikor egy beteg megkésve érkezik a kórházba, amikor a betegért kimenõ mentõegység nem rendelkezik olyan személyi és tárgyi feltételekkel, hogy a rosszullétet azonnal tudnák orvosolni, és emiatt bekövetkezik az agyhalál. Ny.T. Azt állítja, hogy ennek a konzultációs rendszernek a segítségével ezek az esetek kivédhetõek lennének? Zs.L. Az esetek jelentõs száma nem következne be. Sokkal hatékonyabb lenne az ellátás. Itt percekrõl van szó. Ha a legmagasabb szintû ellátás 3-5 percen belül nem adott - ami a technika segítségével biztosítható lenne - a beteg agya végleg elpusztul. Ny.T. Modellezne egy helyzetet? Vegyünk egy kisebb települést. Ha valaki ebbe az állapotba kerülne, akkor a háziorvos is képes lenne megelõzni a bajt? Zs.L. A beteg EKG-ját egy percen belül láthatnánk a monitorjainkon. Irányítani tudjuk azt a technikát, amivel a beteg légzése, keringése stabilizálható. Azt a mentõegységet tudjuk a helyszínre küldeni, amelyik defibrillátorral, lélegeztetési lehetõséggel és felkészült szakemberrel rendelkezik és készenlétbe helyezzük a gépeinket a sürgõsségi osztályunkon, amelyekkel adekvátan tudjuk kezelni a beteget. Ez csapatmunka. Ny.T. Ezek után még kevésbé értem, hogy miért nem fogadják be ezt a rendszert nálunk, illetve miért nem ragaszkodnak hozzá két kézzel? Zs.L. Itt van egy óriási ellentmondás. Egyébként meg nem is hiszem, hogy lenne olyan politikus, olyan politika, aki, amely a mai világban merné ne támogatni az emberek életkilátásait javító rendszert. Ez elképzelhetetlen. Mindig megkaptuk a legmagasabb politika maximális (elvi) támogatását, megkaptuk a katasztrófavédelemtól, a Belügymimisztériumtól a rendszer mûködésére szánt 80 millió Ft-ot... Ny.T. Pontosabban egy ígéretet kaptak, pénzt nem. Zs.L. Átutalták az Egészségügyi Minisztériumba. Kifizetettek belõle 8 millió Ft-ot, de utána ez a pénz, talán adminisztrációs zavarok miatt eltûnt. Átcsoportosították. Azért tartom sérelmesnek, mert a mi rendszerünk hiánya nagyon sok beteg halálát okozza. Ny.T. Tudom, hogy nem a levegõbe beszél, hiszen saját családi tragédiája is pontosan mutatja, hogy adott esetben emberéletek múlnak az információk hiányán. Zs.L. A konzultáció, tessék elhinni, rengeteg családot tarthatna biztonságban. Biztonságban tartja a gyerekeket, a családtagokat, a szülõket, az ismerõsöket. Lehetõséget ad arra, hogy bármilyen baj esetében segítsünk. A segítséget az egészségügy képes lenne megteremteni. Én elmondhatom azt, hogy volt nejem, mint ideggyógyász fõorvos, egy súlyos betegség miatt állt kezelés alatt az Országos Hematológiai Intézetben. Az ügyeletes orvossal beszélgettünk halála elõtt néhány órával és azt mondta nekem, hogy a dolgok rendben vannak. Egyébként én is éppen ügyeltem a Jósa András Kórházban. Reggel 7 órakor fölhívott és elmondta, hogy a nejem meghalt. Elmondta, hogy veseelégtelenség lépett fel, tüdõ vizenyõ lépett fel és egy olyan szövõdmény, amely a vérsejtek szétesését okozta. Az utolsó pillanatokban erõs fájdalmat érzett, ezért beadtak a nejemnek egy fél ampulla morfiumot. Ezután bekövetkezett a halál. Ha szakemberek végiggondolják ezt a történetet, akkor joggal megkérdezik, hogy miért nem biztosítottak intenzív ellátást egy ilyen betegnek. Miért nem vontak be specialistákat a szövõdmények észlelésekor? Miért nem kérdeztek meg nagyobb gyakorlattal rendelkezõ orvosokat? Vajon milyen terápiás kezelést alkalmaztak azzal a fél ampulla morfiummal és ez mennyiben adható be egy ilyen állapotú betegnek? Ez a tragédia és merem állítani, sok ezer ember tragédiája fölteszi a kérdést, hogy ki, hány halottért érzi felelõsnek magát Magyarországon? Mennyi esetben hárítható ez a felelõsség a politikusokra, a minisztériumra, az önkormányzatokra és bárki másra, aki tud errõl a problémáról? Ennek a rendszernek a mûködtetése nem egészen 1 Ft-ba kerül állampolgáronként. Jelenleg Magyarországon nincs erre pénz. Akkor csak meg kell kérdezni, hogy mennyibe kerül nálunk egy ember élete? Ny.T. Ha jól értem, amikor a felellõsség kérdését feszegeti, akkor súlyos kártérítési ügyek lehetõségére is célzott. Zs.L. Nagyon gyakran megkérdeznek a sürgõsségi osztályon egy hirtelen halálesetkapcsán, hogy mit lehetett volna tenni a tragédia elkerüléséért. Most már nem mondhatok mást, mint: Ha idõben tudtunk volna kommunikálni a háziorvossal, a mentõegységgel, idõben igénybe vették volna a mi szaktudásunkat, ha a beteg a rendelkezésére álló másfél-két órán belül eljutott volna a mûtõasztalra, akkor lehet, hogy ma is élne. Ítélje meg a család, hogy ennek az információnak a birtokában igénybe akarja-e venni a jogi utat. Csak szándék kérdése, hogy használják. Ha van egy lehetõség a menekülésre, a túlélésre, akkor ezt kötelességünk lenne használni. Ny.T. Ne felejtsük el, hogy közben meg Önnek is óriási gondjai keletkeztek. Két-három év alatt jelentõs tartozásokat szedett össze, mert nem állt le a fejlesztéssel és úgy hallottam, hogy a hitelezõk már végrehajtást kértek a Mona-System ellen. Zs.L. Mi évek óta finanszírozási gondokkal küzdünk, hiszen három éve semmilyen állami támogatást nem kaptunk. Én miniszteri megbízást kaptam a rendszer kifejlesztésére és nyilván, hogy befejezem a munkát, nyilván, hogy egy olyan szolgáltatást, ami emberek életét menti meg, nem fogunk abbahagyni. Ha nem kapjuk meg a pénzeinket, akkor társadalmi összefogást kérünk. Úgy gondolom, hogy nekem kötelességem ezt a szolgáltatást biztosítani, hiszen mint kórboncnok, mint belgyógyász, mint sûrgõsségi osztály fõorvos tisztán látom azt a lehetõséget, amit az állampolgároknak adunk és tisztán látom azt a kockázatot is, amit a rendszer mellõzése okoz. Ny.T.Most, azonnal mennyi kellene ahhoz, hogy tovább tudjanak mûködni? Zs.L.Ebben a pillanatban 3 millió 19 000 Ft-ot kellene kifizetnünk. Ez csak a bérleti díjak hátralékát jelenti, illetve a telefonköltséget. Egyébként kb. 40 millió Ft tartozásunk lehet. Nagy Miklós
